A probléma felismerése, tudatosítása

A tűzkárokra, balesetekre való felkészülés már régóta alapfeladata az iskoláknak, a járványügyi védekezésről is sok szó esik mostanában, de mi a helyzet az iskolai agresszióval, ami elmérgesedett kapcsolatokból, erőszakos konfliktusmegoldásból vagy hatalomgyakorlásból fakad? Mit azonosítunk ezek közül egyáltalán olyan problémának, ami ellen fel kell lépni? Teszünk-e eleget a problémás esetek/események felismeréséért? Mert csak ezután merül fel a kérdés, hogy mit tehetünk ellene…

„Sokat bántották, de soha nem verték meg.”

Szerencsére sok iskola mentes a fizikai erőszaktól. Ezekben az iskolákban a diákok közötti verbális- és kapcsolati agresszió, különösen annak ismétlődő, kitervelt, egy célpontra irányuló változata az ún. bullying került az elmúlt években a figyelem előterébe – ugyanis ez nem csak fizikai bántalmazás lehet. Az így szerzett lelki sebek, a pszichoterror pszichés következményei sokszor súlyosak és hosszútávúak, és nem kizárólag az áldozatra nézve… Az iskolai bántalmazás ráadásul gyakran átlépi az iskola falait és folytatódik az online térben: a cyberbullying (internetes bántalmazás) sok szempontból még veszélyesebb mint a szemtől szembeni megfélemlítés, megszégyenítés, hiszen egy megalázó videó közzététele akár egyszeri alkalommal már traumatizáló hatású lehet. De kérdés, hogy kell ezekkel az esetekkel az iskolának foglalkoznia?

Vannak azonban olyan iskolák, ahol a diákok, vagy akár a tanárok a testi épségük miatt is aggódnak. Egy-egy diák agresszív viselkedésének háttere sokféle lehet, ennek differenciált megértése szakértelmet, a nem elfogadható magatartásformák megszüntetése pedig átfogó, multiszektoriális megoldást igényel. Fontos azt is tudatosítani, hogy ezekre az ismerős problémákra milyen válaszai vannak jelenleg az iskoláknak, tanároknak, milyen reakciók súlyosbítják a helyzetet (pl. bűnbakképzés) ill. szükség van-e új utak, módszertanok keresésére a problémát okozó diákok eltávolítása helyett. 

„Bántottak, anya. De kérlek ne szólj erről az ofőnek!”

Sok bántalmazási eset – különösen az internetes forma – a felnőttek szeme elől rejtve marad. A legjobb szándékunk ellenére is csak akkor van esély a probléma felismerésre, ha valaki jelez. A diákok (és gyakran a szülők is) azonban csak akkor tesznek jelzést, ha bíznak abban, hogy az iskola fontosnak tartja a problémát és kompetensen (tudatosan és hatékonyan) kezeli azt. Az is megkönnyíti a jelzést, ha ennek van kultúrája az iskolában: ha az, akit segítséget kér a maga vagy más számára, az nem ’áruló’ vagy ’spicli’. A jelzési utak kidolgozása és egyértelmű kommunikálása tehát kulcsfontosságú a felismerés szempontjából is!

Mit tehetünk?  

1. Vegyük komolyan a nem fizikai jellegű agressziót is!
2. Ne szégyelljük és ne hallgassuk el a problémákat!
3. Vállaljuk fel az internetes bántalmazási eseteket is – ha az az iskolánk diákjait érinti!
4. Igyekezzünk feltárni adott agresszív viselkedés/eset hátterét és kezeljük ezeket differenciáltan!
5. Azonosítsuk azokat a szervezeti sajátosságokat/reakciókat a problémás viselkedésre, amelyek nem jelentenek valódi megoldást, sőt rontanak a helyzeten!
6. Alakítsunk ki olyan jelzőrendszert az iskolán belül, amelyet ismer, és könnyen tud használni minden tanár, diák és szülő!
7. Vegyük komolyan a gyermekek jelzéseit és mindig hallgassuk meg őket!
8. Minden jelzésnek legyen következménye!
9. Igyekezzünk szakszerűen felmérni az iskolai helyzetet kérdőívek, vagy bullying-szociometria segítségével!
10. Figyeljünk fokozottan azokra a diákokra, vagy közösségekre, akiknél fennállnak az iskolai/internetes bántalmazás rizikótényezői!
11. Segítsük a diákokat a különböző bántalmazási helyzetek azonosításában a HelpApp applikáció használatával!
12. Dolgozzuk ki a szervezet gyermekvédelmi irányelveit (lsd. Nemecsek Program)!

(Kép: ProjectManhattan – CC BY-SA 3.0, https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=34878947)