HINTALOVON GYERMEKJOGI ALAPÍTVÁNY

NEMECSEK PROGRAM

A Hintalovon Alapítványban 2015 óta azért dolgozunk,
hogy felhívjuk a figyelmet a gyerekek jogaira. Azt szeretnénk
elérni, hogy a felnőtt-társadalom az élet minden
területén vegye figyelembe a gyerekek érdekeit és
szempontjait. Az a célunk, hogy Magyarország jobb
hely legyen a gyerekek számára, és hogy jó legyen itt
gyereknek lenni. Szeretnénk, ha a családok, az iskolák,
a sportegyesületek, a kórházak, a tanárok, a döntéshozók,
a politikusok, az egész társadalom odafigyelne
a gyerekekre. Ha mind megértenénk, hogy mennyire
fontos a jó gyerekkor – és hogy minden gyerek számít.

Míg az iskolák, sportegyesületek, gyerekekkel foglalkozó
szervezetek mindennapi működését jogszabályok,
programok, irányelvek, házirendek szabályozzák, addig
elenyésző számban találunk olyan cselekvési tervet,
vagy protokollt arra az esetre, ha valami baj, bántalmazás
történne.

A NEMECSEK Program célja, hogy abban segítse az
iskolákat és más, gyerekekkel foglalkozó szervezeteket,
hogy rendelkezzenek egy saját gyermekvédelmi
irányelvvel. Az irányelv célja, hogy biztosítsa az adott
szervezettel kapcsolatba kerülő gyerekek jóllétét és biztonságát,
valamint kizárja annak a lehetőségét, hogy a
szervezet működése során bármilyen formában kárt
okozzon nekik. Ennek megfelelően a saját irányelv a
szervezetekben átlátható kereteket teremt a gyerekekkel
szembeni erőszakesetek hatékony megelőzésére,
megfelelő intézményi kezelésére és utánkövetésére
egyaránt.

Egy saját gyermekvédelmi irányelv kidolgozása közös
és kreatív folyamat. A hozzá vezető út legalább annyira
fontos, mint maga a kész, gyakorlati segítséget nyújtó
dokumentum: az elkészítés során a megbeszélések,
együtt gondolkodások lehetőséget teremtenek arra,
hogy a gyermekvédelmi irányelv valóban a közösségé
legyen, amelyben mindenki gondolatai és meglátásai
megjelennek.

Hiszünk abban, hogy minden intézmény számára segítség
a megelőzés, valamint a gyerekeket veszélyeztető
helyzetek hatékony és jobb kezelése érdekében,
ha saját gyermekvédelmi irányelvekkel rendelkeznek.
A gyermekbántalmazás megelőzhető, az esetek száma
csökkenthető – az intézmény nagyon sokat tehet a gyerekek
testi és lelki biztonságáért is.

Büszkék vagyunk arra, hogy a NEMECSEK Program
keretei között több óvodának, iskolának, civil szervezetnek,
önkormányzatnak és kiadónak is segítünk
abban, hogy minél nagyobb biztonságban legyenek a
hozzájuk kapcsolódó gyerekek.

Miért csatlakozott a szervezet a kezdeményezéshez?

A rövid válaszunk az, hogy azért, mert hiszünk a párbeszéd
erejében.

A hosszabb pedig az, hogy biztosan tudjuk: gyerekként
és gyerekekkel foglalkozó szakemberként egyaránt rengeteg
kérdés és dilemma merül fel a közösségekben.

Hol húzódik a határ csíny és bántalmazás között? Mit
tegyek, ha engem bántanak? Mit tehetek, ha mást bántanak?
Mikor és kitől tudok segítséget kérni? Hogyan
tudom megelőzni a bántalmazást? Mi a különbség jelzés
és árulkodás között? Mi történik, ha jelzek? Hová
fordulhatok segítségért? Hogyan működjünk együtt
biztonságos keretek között? Kiért és meddig vagyok
felelős az intézményben? Hogyan járulhatok hozzá a
közösség átlátható működéséhez? Milyen közös értékeink
és irányelveink vannak az együttműködéshez?

Ezeknek a kérdéseknek a megválaszolása akkor lehetséges,
ha együtt gondolkodnak gyerekek és felnőttek,
laikusok és szakemberek – erre teremt lehetőséget ez a
kezdeményezés.

Egy olyan tér létrejöttét várjuk, ahol lehet kérdezni és
együtt gondolkodni. Ahol olyan témákkal foglalkozunk,
amelyek valóban fontosak a gyerekek, a szülők,
és a szakemberek számára. Párbeszédet várunk, amibe
gyermekjogi és pszichológiai tudásunkat és tapasztalatainkat
adjuk!

A szervezet elérhetősége

www.hintalovon.hu ▪ nemecsek@hintalovon.hu